Bemutatkozás

Dr. Kacskovics Éva
Alapító és ügyvezető
2015-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán.
Az egyetem előtt kezdtem el dolgozni a Semmelweis Egyetem egyik klinikáján orvosírnokként, ahol fél évvel később bevezettek a klinikai vizsgálatok világába.
Ennek köszönhetően 2012 óta vezetem a saját vállalkozásomat, mely szerencsére pár év után több lokalizációban is vállalhatott munkát.
Így a mindennapjaim részévé vált a több irányba való figyelem és érdeklődés.
Nappal főként a betegellátás és ennek orvosi érdekessége volt a figyelmem központjában, míg a délutánokat és az estéket a cégem ügyeinek intézésére fordítottam.
Így vált nyilvánvalóvá, hogy a folyamatos új ingerek, nagy ötletek, kutatások, áttörések mennyire vonzanak. Az egyetem végeztével több cégnél is dolgoztam ill. dolgozom, és igyekszem minden olyan irányba nyitni, amivel az emberek jóllétén segíthetünk, oktathatunk, kapcsolódhatunk.
A csapatunkban dolgozók nagyrészével még az egyetemi évek alatt lettünk jóban és vallom, hogy jó csapatban jobb dolgozni!
- 2015 Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karon végeztem
- Corvinus Egyetem Orvos közgazdász szakág (folyamatban)
Publikációk:
- Újra Én (Góg Anikó) könyv
Coordimed blog posztok

Gyomorfájdalom
A gyomorfájdalom hátterében nem mindig gyomorbetegség áll. Reflux, fekély, epeprobléma vagy akár szívbetegség is okozhat felső hasi fájdalmat. Tudja meg, mikor szükséges kivizsgálás, és milyen szerepe van a hasi ultrahangnak és a laborvizsgálatoknak.

Amikor a képek mesélnek – beszélgetés Dr. Incze Zsuzsa radiológussal
Amikor a képek mesélnek – beszélgetés Dr. Incze Zsuzsa radiológussal

Csomó a bőr alatt
Bőr alatti csomót tapint? Tudja meg, mikor lehet ártalmatlan zsírcsomó vagy ciszta, és mikor szükséges ultrahangos kivizsgálás.

Miért fontos a szívultrahang szívinfarktus után?
Szívinfarktus után a szívultrahang megmutatja a hegesedés mértékét, a falmozgászavart, az ejekciós frakciót (EF) és a billentyűk állapotát. Mikor szükséges kontrollvizsgálat?

Infarktus utáni dietetika
Infarktus utáni étrend: mit érdemes változtatni, hogyan segít a diplomás dietetikus, és miért fontos a személyre szabott, orvossal egyeztetett étrendi terv.

Szívinfarktus utáni trauma és halálfélelem – a pszichés felépülés útja
A szívinfarktus nemcsak testi, hanem traumatikus élmény is lehet. Halálfélelem, kontrollvesztés és kórházi kiszolgáltatottság – mikor természetes és mikor érdemes segítséget kérni?